#Varga Mihály


NGM: az egyszeri befizetéssel csak tranzakciós adót váltanak ki a bankok
 

NGM: az egyszeri befizetéssel csak tranzakciós adót váltanak ki a bankok

A Varga Mihály által javasolt, az államkincstáron kívül minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetési kötelezettség válthatja ki az állam által korábban átvállalt önkormányzati hitelek után tervezett 7 százalékos kezelési díjat, miután erről a nemzetgazdasági tárcának nem sikerült egyezségre jutnia a bankszövetséggel - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek szerdán.

MTI MTI



 

"Most nem kell attól félnünk, hogy ismét elindul az eljárás Magyarország ellen"

Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint a magyar kormány alkalmazkodóképességét és következetességét bizonyítja, hogy az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) pénteken úgy döntöttek: megszüntetik a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárást, ugyanakkor a siker politikai hatása szerinte korlátozott. Vida Krisztina, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a döntés"a pénztárcánknak is" jót tesz.

MTI MTI



NGM: a kormány leszoktatná az embereket a készpénzről
 

NGM: a kormány leszoktatná az embereket a készpénzről

A kormány a feketegazdaság visszaszorításához szükséges eszköznek tartja a készpénzhasználat korlátozását, ezzel is élénkítve a gazdasági versenyt – mondta Kisgergely Kornél, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Matolcsy
 

Matolcsy "láthatatlan keze" a háttérben munkál

A krízisadók és tranzakciós illeték emelése, illetve a bankok 7 százalékos különadója mind csalódást kelt, és azt jelzi, hogy az új vezetésű Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságpolitikai irányváltásába vetett hit túlzott volt, írja Peter Attard Montalto, a Nomura feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzője. A Nomura elemzője szerint bár Varga Mihály konzervatív irányvonalat vitt kinevezésekor, a mostani események is azt mutatják, hogy kormányon belüli hatalma korlátozott, és még mindig láthatjuk Matolcsy György "láthatatlan kezét" a háttérben.

hvg.hu hvg.hu

Meghazudtolja Vargát a Bankszövetség
 

Meghazudtolja Vargát a Bankszövetség

Varga Mihály a megszorítások hétfői ismertetésénél azt mondta, a banki tranzakciókra vonatkozó intézkedéseket a Bankszövetség jóvá hagyta az előzetes egyeztetés során. A Bankszövetség szerint valóban történt konzultáció, de eredménytelen maradt.

MTI MTI

Együtt-PM: kétszázmilliárdos megszorítás Varga csomagja
 

Együtt-PM: kétszázmilliárdos megszorítás Varga csomagja

Az Együtt-PM szövetség szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elődje, Matolcsy György kiszámíthatatlan és kudarcos gazdaságpolitikáját visz tovább: egy héttel ezelőtt még arról beszélt, hogy az idei költségvetés adatai rendben vannak, most viszont kétszázmilliárd forintos megszorító csomagot jelentett be.

MTI MTI

Euró-bevezetés: két feltételt teljesítünk a háromból
 

Euró-bevezetés: két feltételt teljesítünk a háromból

Magyarország háromból immár kettő, az inflációra és az államháztartási hiányra vonatkozó eurócsatlakozási feltételt teljesít – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén, csütörtökön.

MTI MTI


Nyaralás előtt még megszorít a Fidesz
 

Nyaralás előtt még megszorít a Fidesz

Jövő héten szerdán és csütörtökön ülésezik a parlament – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken. A nyári szünet előtti utolsó napon, csütörtökön dönthetnek az adóemeléseket tartalmazó Varga-csomagról is.

MTI MTI




Nagyot esett a BUX, csak a Molnak tettek jót Varga megszorításai
 

Nagyot esett a BUX, csak a Molnak tettek jót Varga megszorításai

A BUX 1,32 százalékos csökkenéssel 19 276,74 ponton zárt hétfőn. A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn gyorsuló ütemben emelkedtek. A szakértő szerint az OTP és a Magyar Telekom kapta a legnagyobb pofont Varga Mihálytól, de a bejelentés a Molt leszámítva a többi papír árfolyamának sem tett jót.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Varga-csomag: a telefoncégek egyelőre hallgatnak
 

Varga-csomag: a telefoncégek egyelőre hallgatnak

A telefonszolgáltatók egyelőre nem kommentálták a Varga Mihály gazdasági miniszter által hétfőn ismertetet újabb megszorító csomagot, amelynek részeként a telefonadó 2-ről 3 forintra nő. A változások augusztus elején léphetnek életbe.

MTI MTI